Inkacsér, az "apácamadár"

A tetszetős inkacsérek hatalmas lármás kolóniákban élnek Peru és Chile magasan fekvő, szinte megközelíthetetlen nyugati partjain. A bőséges táplálékot adó vizeket guanó-kormoránokkal és tengeri gödényekkel osztják meg, és minden évben a nyílt tengerre költöznek, hogy guanószigeteken költsenek.

Az inkacsér Dél-Amerika nyugati partjain fordul elő. Palaszürke
tollazatával, piros csőrével és fehér tollbajuszával az egyik legszebb
tengeri madár.

Életmód

A népes inkacsérkolóniák több ezer madárból is állhatnak. A faj gyakran telepszik le sirálykolóniák mellé. A sok madár általában meglehetősen nagy lármát csap, mivel a csérek éles hangon kommunikálnak egymással, főleg, ha veszély fenyegeti őket. A kolóniák gyakran annyira zsúfoltak, hogy az inkacséreknek meg kell küzdeniük a helyért a guanókormoránokkal.

A közösségben élő madarak éles kiáltásokkal kommunikálnak.

Az inkacsér ügyesen repül, ám az úszásban kevésbé remekel. Képes ugyan meglovagolni a hullámokat, anélkül, hogy alámerülne, de a lába túl kicsi ahhoz, hogy önerejéből haladjon a vizen.


Táplálék és táplálkozásmód

A hideg Humboldt-éramlat gazdag haltáplálékot adó vizet sodor Peru partjainál az óceán felszíni rétegeibe, és ez számos állat táplálékát biztosítja. A csérek vadászatkor legfeljebb 20 cm-rel a víz felett szitálnak, majd hirtelen a vízbe vetik magukat, és szinte azonnal vissza is térnek a felszínre, csőrükben a halzsákmánnyal.

A madár hosszú, hegyes, élénkpiros csőre halfogásra specializálódott.

Az inkacsérek követik a bálnákat, hogy felszedegessék az apróbb táplálékdarabokat, sőt olykor oroszlánfókáktól is elcsenik a halat. Amikor a nagy testű állatok kimásznak a sziklákra, hogy elfogyasszák táplálékukat, az inkacsér-rajok a közelükben szitálnak, majd hirtelen lecsapnak, és kiszedik a falatot az oroszlánfóka szájából.


Szaporodás

Tavasszal az inkacsérek felkeresik a tengeri kolóniákat, és guanószirtekre vonulnak költeni. Ezek ki szigetecskéken vannak és úgy alakultak ki, hogy a madarak ürüléke hosszú évek során felhalmozódott. Az ürülékréteg akár néhány száz méter vastag is lehet, és magasan kiállhat a tengerből.

A nász idején a hím vakmerő légi mutatványokkal próbálja elnyerni a kiszemelt tojó kegyeit, sőt nászajándékul halat is visz neki, és addig követi, üldözi, míg az végül beadja a derekát.

Az inkacsér szorosan a hullámok felett szitál, majd lecsap a
zsákmányra. A szennyvíztől bűzlő tenger nem étvágygerjesztő, de
rengeteg apró zsákmányállatot rejt.

Fészkelőhelyül a pár egy rést vagy üreget választ a guanórétegben, de előfordul, hogy egy pingvin vagy viharmadár által fúrt fészket vesznek birtokba. Ha szükség úgy hozza, egy kő alatt, vagy egy olyan védett helyen alakítják ki lakhelyüket, amely menedéket nyújt a fészkeiket rendszeresen fosztogató pulykakeselyű elől.

Szinte minden csérfaj nyílt terepen, a talajon költ, így az inkacsért megkülönbözteti társaitól az a szokása, hogy üregben fészkel. Az inkacsér évekig kitart fészkelőhelye mellett. A tojó rendszerint egy-három tojást rak, amelyeket a szülők közösen költenek ki. A fiókák három-négy hét elteltével bújnak ki, és pihetollazatot viselnek. Szinte első pillanattól kezdve igen élénkek, néhány nap múlva már vígan szaladgálnak, és megpróbálkoznak az úszással is. Etetésükben mindkét madár részt vesz, és a kicsik egy-két hónapig még szüleik gondoskodására szorulnak.


Inkacséres érdekességek

Az inkacsért Chilében "mona"-nak hívjak, ami magyarul apácát jelent. Azért nevezték így, mert feketeruhás, fehér fátylat viselő apácához hasonlították.

A csérek a sirályok közeli rokonai, röptük mégis eltérő. A sirályok általában vitorláznak, míg a csérek állandó szárcsapásokkal, gyakran lefelé fordított csőrrel repülnek.


A Hannover mellett fekvő "Walsdrode-i madárparkban inkacsérek is élnek. Kialakítottak itt a madarak számára egy medencét, melynek vizét egy berendezés segítségével tartják hullámzásban. A látogatók megfigyelhetik a cséreket halvadászat közben.

Csérek a világ szinte minden táján előfordulnak.