A repülőmókus fejest ugrik a biztonságba

A mókusok általában kénytelenek lemászni a földre, ha át akarnak jutni egy távolabbi fára. A repülőmókusnak jobb módszere van: repülőmembránján, azaz a mellső és a hátsó végtagjai között feszülő szőrös bőrhártyán siklik a levegőben. Amikor aztán leereszkedik, begyűri a membránt a hasa alá, hogy fel ne bukjon.

Ha ragadozó, például nyest, üldözi az ágak között, a levegőbe veti magát, kifeszíti repülőmembránját, és átejtőernyőzik a szomszéd fára. Végtagjai állásának változtatásával szabályozza a membránt, és farka kormánylapátként funkciónál.



A „leszállópályához”, azaz a szomszéd fa törzséhez közeledve a mókus fékezés gyanánt felfelé fordítja testét és farkát. Landolás után felmászik a fatörzsön, hogy egy magasabb pontról ismét felszállhasson. Így szeli át az erdőt sorozatos, „sárkányrepülésekkel”. Az óriás repülőmókus, amelynek teljes hossza 62 cm, 100 m-t is siklik egyhuzamban, míg a kisebb fajok, például a 23-25 cm déli repülőmókus ennél jóval kisebb távokat tesz meg egyvégtében.


Forrás