A repülőmókus fejest ugrik a biztonságba

A mókusok általában kénytelenek lemászni a földre, ha át akarnak jutni egy távolabbi fára. A repülőmókusnak jobb módszere van: repülőmembránján, azaz a mellső és a hátsó végtagjai között feszülő szőrös bőrhártyán siklik a levegőben. Amikor aztán leereszkedik, begyűri a membránt a hasa alá, hogy fel ne bukjon.

Ha ragadozó, például nyest, üldözi az ágak között, a levegőbe veti magát, kifeszíti repülőmembránját, és átejtőernyőzik a szomszéd fára. Végtagjai állásának változtatásával szabályozza a membránt, és farka kormánylapátként funkciónál.



A „leszállópályához”, azaz a szomszéd fa törzséhez közeledve a mókus fékezés gyanánt felfelé fordítja testét és farkát. Landolás után felmászik a fatörzsön, hogy egy magasabb pontról ismét felszállhasson. Így szeli át az erdőt sorozatos, „sárkányrepülésekkel”. Az óriás repülőmókus, amelynek teljes hossza 62 cm, 100 m-t is siklik egyhuzamban, míg a kisebb fajok, például a 23-25 cm déli repülőmókus ennél jóval kisebb távokat tesz meg egyvégtében.


Forrás

Az impalák légi vészjelzései

Az impala nemigen tehet mást, mint hogy minden erejét összeszedve menekül, ha gepárd üldözi az afrikai szavannában. Menekülése előtt azonban még igyekszik figyelmeztetni a közelben lévő antilopcsordát. Kinyújtott lábakkal mintegy 3 m magasra ugrik, és a farán található mirigyekből jellegzetes szagot bocsát ki.

Az ugrás, az erős szag és az impala cikcakkos futása egyértelmű üzenet a mintegy 200 egyedből álló csorda számára: menekülni kell!

Az egymás mellett futó állatok a levegőben hagyott szagnyomot követik. Ha mind másfelé szaladnának, a csorda szétszéledne, és a magukra maradt egyedek könnyen a ragadozó áldozatául eshetnének. Ha néhány állat mégis elszakad, a szagnyomot követve visszatalálhat társaihoz. A dél-afrikai vándorantilopok is gyors ugrásokkal, hirtelen szökkenésekkel menekülnek, olykor 3 m-t úszva a levegőben, és a hátuk közepétől a farkuk tövéig nyúló bőrredők faggyúmirigyeiből jellegzetes szagot bocsátanak ki. Ha megriasztják, az állat hátán lévő bőrlebeny sörteszőrei fehér tarajként emelkednek ki, mintegy vészjelzésként a csorda számára.

A dél afrikai vándorantilop magasra szökell, miközben a farán lévő faggyúmirigy illatanyagával erősíti a csordának küldött vészjelzést, például amikor gepárd üldözi:




TUDTAD érdekességek a világ minden tájáról!

A Gyík Eldobja a Farkát

Egyes gyíkfajok hajlandók kisebb áldozatot is hozni megmenekülésük érdekében. Veszélyben legtöbbjük – beleértve a nagy süket leguánt is – utolsó menedékként önként megválik farkától. Amíg a támadó figyelmét a rángatózó, tekergő farok köti le, a gyíkocska bántatlanul elinalhat. A prédául odavetett testrész később amúgy is újra nő, s lesz olyan jó, mint az eredeti, igaz, a következő alkalommal már nem feláldozható.

Egy gyíkfaj még ennél is különösebb tulajdonságokkal bír. A Balkán-félszigeten, Közép-Ázsiában és Oroszország egyes területein elő, fajtársai közül a legnagyobb, 1,5 m-re is megnövő páncélos seltopuzik ahelyett, hogy farkát egyben dobná le, több darabban is képes megszabadulni inkriminált testrészétől. Minden egyes csigolyán van egy törésfelület, amelyen a porcfal áthatol. Ez a váz gyenge pontja. Az izmok, az idegek és az erek is szakasosan záródnak, így lehetővé téve a fájdalommentes amputációt.



Az állat bármely pontján leválaszthatja farkát. Mivel a seltopuzik farka kétszer olyan hosszú mint a teste, az összezavarodott támadónak úgy tűnhet, hogy a gyík darabjaira esik szét.

Hojajj, Tudtad?

Fejből tudja a térképet az elefántorrú cickány

Az afrikai elefántorrú cickány centiről centire agyába vési területe minden zugát, hogy veszély esetén gyorsan elinalhasson. 

Az afrikai Kalahári-sivatagban élő elefántorrú cickány olyan jól ismeri területét,
hogy  "járőrözés közben pontosan saját lábnyomaiba lép.

Az állat minden reggel bejárja területét, és megszokott ösvényeiről mellső lába elegáns oldalrúgásaival távolítja el a kis gallyakat, leveleket és egyéb törmeléket. A gyakorlat célja egyrészt az, hogy felfrissítse szűkebb pátriája fejében elraktározott térképét beleértve a földbe vájt odúk és az ösvények térbeli viszonyát, másrészt az, hogy tisztán tartsa az „úthálózatot”.

A cickány sokkal nagyobb terület térképét tárolja el az agyában, mint amekkorát reggeli sétája során körbejár. Szükség esetén egy múltban memorizált rövidebb út kedvéért letér a leginkább bejáratott útvonalról.

Állatokról itten is sok-sok hasznosat olvashatunk!

A Kaméleon Villámgyors Nyelve

A háromszarvú kaméleon a faágon lábujjain haladva milliméterről milliméterre cserkészi be áldozatát. Az ujjak egymással ellentétes irányban állnak, hogy minél jobban meg tudjon velük kapaszkodni. A kiszemelt rovar, pók, vagy skorpió az utolsó pillanatig semmi sem vesz észre a közeledő kaméleonból, olyan tökéletesen beleolvad zöld testével a növényzetbe. Összenőtt szemhéjú szemei egymástól függetlenül mozgathatók, így kitűnő térlátással rendelkezik, és pontosan be tudja mérni a zsákmány távolságát.

Áldozatát ostorszerű nyelvével kapja el. Amikor például egy darázs a célpont, a rovar potrohának alsó részét ragadja meg, közvetlenül a fullánk alatt, s gyorsan behúzza a szájába. A fullánkot rögtön leharapja, majd kiköpi a darazsat, hogy meggyőződjön, a fullánk valóban leszakadt a darázs testéről. Ha skorpiót zsákmányol, annak is eltávolítja méregtövisét és az ollóit, mielőtt megenné.



A Kelet-Afrikában honos kaméleonfaj védekezésre is használja a nyelvét. Ha egy éhes vipera elől képtelen elmenekülni, nyelvével a kígyó fejére céloz, s villámgyorsan kilőve betöri vele a koponyáját, mielőtt az harapni tudna.


További érdekességek a Tudtad blogon!

Hangjelek a Víz Alól

A bálnák sokféle módon kommunikálnak egymással, a hosszúszárnyú bálna harmonikus énekétől egészen az ámbráscet magas hangú csettegéséig.

Szívhez szóló vallomás a tenger mélyéről

A Csendes-óceán mélyén valahol egy hím hosszúszárnyú bálna énekel. Dala mormogások, elnyújtott, mély bődülések, nyögdécselések szabályos sorozata. amelyet időnként sóhajok, csicsergő hangok és éles sikolyok szakítanak meg. 5-30 másodpercig tartanak ezek a hangjelek, amelyeknek egyes részei úgy ismétlődnek, mint a versek és dalok refrénjei. Néha egy magányos hím dala akár 24 órán keresztül is tarthat. Az Atlanti-óceánban élő hosszúszárnyú bálnák hímjei is énekelnek, de daluk különbözik a csendes-óceáni társaikétól.

Figyelemfelkeltés A hosszúszárnyú bálna fejjel előre kiveti magát a vízből,
majd oldalra fordulva visszacsapódik a tengerbe. Ezzel megrémíti a halrajokat,
 ugyanakkor azonban a mutatvánnyal felhívja magára a többi cet figyelmét

A hosszúszárnyú bálnák dalai a kutatók szerint állandóan változnak: egyes részeik módosulnak, de új motívumok is kerülnek bele. Mi a célja ezeknek a szép vallomásoknak? A hosszúszárnyú bálnák főként olyan helyeken énekelnek, ahol a párzási időszakban vannak. Az egyik elmélet szerint a dalok a vetélytársakat tartják távol egymástól, így a hímeknek elegendő „tér” áll rendelkezésre az udvarláshoz. Egy másik elképzelés szerint a hímek ilyenkor mutatják meg, milyen hosszan tudják visszatartani lélegzetüket, és ezzel „férfiasságukat” szeretnék fitogtatni.

Rejtély, hogyan képesek a hosszúszárnyú bálnák egyáltalán hangokat kibocsátani. A víz felszínén csak akkor tűnnek fel a buborékok, ha a bálna dühbe gurul, „éneklés” közben viszont nem láthatók. Hangképzéskor a hosszúszárnyú bálna a levegőt olyan „szerveken” fújja keresztül, amelyek a levegőáram hatására rezgésbe jönnek, de a folyamat során levegő nem kerül a vízbe. Lehetséges, hogy a levegő a hangképzés közben a bálna fejében elhelyezkedő csöves üregek bonyolult rendszerében ide-oda áramlik, vagyis a fej hatalmas hangerősítőként működik.

Szoros kötelék A ceteknél a legszorosabb a kapcsolat anya és kicsinye között van.
A hosszúszárnyú bálnaborjú születése után kb. egy évig együtt marad anyjával.
A hosszúszárnyú bálna egyéb kapcsolata nem tartós, legfeljebb néhány óráig vagy napig tart.

Szinte hihetetlen, milyen ügyesen használják fel a hosszúszárnyú bálnák és más cetfélék a víz kedvező akusztikai tulajdonságait (például azt, hogy a vízben a hang körülbelül négyszer olyan gyorsan terjed, mint a levegőben). Nagyon gyakran kiszökellnek a vízből, egész testükkel a levegőbe emelkedve, majd visszacsapódnak a tengerbe. A hosszúszárnyú bálnáknál a zoológusok azt is megfigyelték, hogy farkukkal gyakran a víz felületére csapnak, hogy felhívják magukra a fajtársaik figyelmét.

A barázdás bálna rejtélyes kiáltása

Időnként furcsa hang rezegteti meg a tenger vizét: tónusa tiszta, rezgésszáma alacsony (20 Hz). Ez az ember által énekelhető legmélyebb hang. A dal két és fél percenként egymást követő hangjelekből áll, és kb. 15 percig tart; ezt „20 hertzes jel”-nek nevezték el, és rejtélyét sokáig nem tudták megfejteni. Végül felfedezték, hogy a barázdás bálna bocsátja ki ezt a hangot.

„Mélyről jövő” basszus A barázdás bálnát könnyű megismerni jellegzetes hátúszójáról
és folyamatos, mély, monoton hangjáról

A barázdás bálna testének hossza elérheti a 26 m-t, de méretét tekintve így is „csak” a második legnagyobb az óriásbálna mögött. Úszásban viszont a leggyorsabb a sziláscetek között. A barázdás bálnák hatalmas testű állatok. Kiáltásaik akár 500 km-re is elhallatszanak, így kiváló lehetőséget biztosítanak az ismerősök és a rokonság közötti kapcsolattartásra.

Óceáni hírek víz alatti kódban

Nem minden cet tartozik a tenorok vagy a basszusok közé. A legnagyobb fogascet, az ámbráscet például a magasabb rezgésszámú csettegések meglepően széles skáláját használja fel, amikor fajtársaival közölni akar valamit. Minden egyednek speciális kombinációjú csettegéssorozata van, amely a csoporton belül azonosítja őt. Az ámbráscetek 10-20 tagú családba tömörülnek, amelyek általában felnőtt nőstényekből és azok utódaiból állnak.

Nagyfejűek Az ámbráscet profilból minden más fajtól különbözik.
Négyszögletes fejének hossza eléri akár az 5 m-t is, a cet teljes hosszúságának egyharmadát.
A kifejlett állat 90 percig képes levegővétel nélkül a víz alatt maradni.
Lemerülési szándékát általában úgy jelzi, hogy farkát a levegőbe emeli.

A hímek általában 7-11 éves korukban, vagyis a felnőtté válás idején, elhagyják a családot, és a fiatal hímek csoportjához csatlakoznak. 18-21 éves koruktól magányosan élnek, és csak a párzási időszakokban ternek vissza a csoportba.

Amikor az ámbráscet család a víz alá bukás után ismét visszatér a tenger felszínére, tagjaik csettegéssorozatokat kibocsátva kommunikálnak egymással. Ezeknek a hangjeleknek feltehetően rendkívül fontos társas funkciója van, például a párzás és a táplálékszerzés időszakában. De használják őket veszélyhelyzetben is.

Hasznos állatokkal kapcsolatos érdekességeket még a Tudtad? blogon is olvashatunk!

Az Árulkodó Alak Elrejtése - A Békáknál

Kevés olyan állat létezik, mint a Közép-Amerikában honos üvegbéka, amelyik képes szinte teljesen láthatatlanná válni. Bőre, teste bizonyos helyein áttetsző, másutt zöld és fekete foltokkal tarkított. Levelén pihenve sokkal inkább tűnik a lombozat elváltozásának, mint valami eleven lénynek.

Áttetsző békák Az üvegbékáknak mintegy 65 faja létezik, amelyek mindegyike az Andok ködbe burkolt erdeiben, patakok fölé boruló fákon él. Bőrül általában zöld, élénk színű pötyökkel, ami nagymértékben  elősegíti beolvadásukat burjánzó környezetükbe. A hatást fokozza hasoldali bőrfelületük, amely annyira áttetsző, hogy látni enged az állat belső szerveit.

A körvonalak feloldása révén a béka külseje elmosódottá válik. Egyébként is egy állat jelenlétéről semmi sem árulkodik jobban, mint az alakja. A valós alak álcázása tehát az életben maradás roppant hasznos eszköze.

Az álcázás egyik nagymesterének, a szürke levelibéka bőrének mintázata teljesen összeolvad a pihenőhelyéül szolgáló faágéval. Még a hosszú lábujjai végén lévő tapadókorongok is színezettek, és bőrén, valamint a lábain úgy futnak végig a sötét színű csíkok, hogy a faággal egységes alakot öltsenek.

Biztonsági foltok Az észak-amerikai szürke levelibéka egy-egy előroduló sötétes foltja egybemossa testét, lábát, a fakérget és a zuzmókat. Csak ugrás közben tűnik elő az állat narancsszínű mintás hasfelülete.

Némely dél-amerikai levelibéka hasonlóan álcázza magát, de az eljárást még tökéletesebbé  teszi azzal, hogy lábait maga alá húzva körvonalai a környezet számára felismerhetetlenné válnak.

Állatos érdekességeket még a Tudtad?-on is találhatsz!

Álcázott Nőstények és Félrevezetett Hímek

Az állatfajok döntő többségénél a hímek és a nőstények külső megjelenése többé-kevésbé különböző. Bizonyos fajok egyes nőstényei azonban a hímek külsejét utánozzák.

A légivadász földi élete rövid, de tartalmas. A kifejlett példányok csak néhány napig élnek, és ezt az időt párzással töltik. Minden párzás kb. 3 óráig tart. A hímek minél több nősténnyel szeretnének párosodni, hogy megfelelő számú utódról gondoskodjanak.

A nőstényeknek viszont e rövid idő alatt más dolguk is van. Amikor már megtermékenyítették őket, szeretnének a peték lerakásával foglalkozni, és nem akarják az időt újabb párzásra pocsékolni. Ezért megpróbálják hímnek álcázni magukat. Bár a hímek mindkét nem légivadásszal megpróbálnak párosodni, az eltérő színű nőstények jobban vonzzák őket.

A más fajú szentjánosbogarakra vadászó szentjánosbogár áldozatait hamis jelzésekkel igyekszik magához csalogatni. Ezek a bogarak éjszaka repülnek, és hogy a sötétben párt találjanak, hatásos fénybemutatót tartanak, fel-felvillantva fényjeleiket. Mivel sokféle szentjánosbogár használ fényjeleket, a csoportok jelzéseinek különbözőeknek kell lenniük, hogy azonos csoporthoz tartozók felismerjék egymást. A megkülönböztető fényjelzés bizonyos számú, gyakoriságú és erősségű felvillanásból áll, ami a hímek számára lehetővé teszi, hogy saját fajuk nőstényeire rátaláljanak.

A kb. 50 cm-rel a talaj felett repülő hím a potroha végén elhelyezkedő szervével fényt bocsát ki. amire a nőstény csak akkor válaszol, ha a hívójelet küldő hím 2 m körüli távolságba kerül. Ekkor a megfelelően időzített felvillantások sorozata addig tart, amíg a párzáshoz kellő közelségbe nem kerülnek.



Néha azonban egy-egy ragadozó típusú nőstény táplálékszerzési céllal vesz részt e násztáncban; addig vár, amíg észre nem veszi valamelyik másik faj hímjének árulkodó fényjeleit. Az így magához csalogatott hímet azután egyszerűen felfalja.

Állati érdekességek még itt!

A Páviánok Hadrendben Fogadják a Támadást

A leopárd a pávián egyik fő ellensége. Lopakodva lesből támad, és igyekszik gyorsan elragadni a kiszemelt áldozatot, mielőtt a majomcsapat felállítaná hadrendjét.

Ha a páviánok az afrikai szavanna nyílt térségén találják magukat szembe a vicsorgó leopárddal, azonnal menekülésbe kezdenek, ha erre még lehetőségük van. Ellenkező esetben egyfajta visszavonulási alakzatot vesznek fel.

A megtermett kutya nagyságú vezérhímek ijesztően vicsorítják szemfogaikat, miközben úgy helyezkednek el, hogy a ragadozó, valamint a nőstények és a fiatal állatok közé kerüljenek. Egy kifejlett hím pávián izmos, hadonászó karja elől még az olyan ragadozók is meghátrálnak, mint a leopárd.



Ha a páviánok veszélyes területen haladnak keresztül, rendszerint alakzatban mozognak, amelynek a közepén a nőstények és a fiatalok vannak, míg a legerősebb hímek körülveszik őket. A rangsorban alacsonyabban álló hímek haladnak elöl, és ők a sereghajtók is.

Tudtad? Érdekességek!